KLAPKA GYÖRGY DUNA POLGÁRŐR EGYESÜLET

Lecsapott a halkommandó: két halért 30 ezres büntetés és egy év eltiltás járt

2017. április 03. 12:02 - kempőr

halor_ver2-01.png

Szabályos engedélyekkel fogott ki egy horgász egy márnát a Dunából Ács térségében, mégis lecsapott rá a "halkommandóként" is emlegetett Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ). A horgász ott követett el hibát, hogy a megtartott zsákmányt nem írta be fogási naplójába. Ezért 30 ezer forintra büntették, és egy évre a horgászattól is eltiltották, mert a hatóság súlyosbító körülményként értékelte, hogy egy védett halfajt is kifogott és megtartott.

 

Ács térségében a Dunán egy férfinél egy 1,5 kg-os 47 cm-es márnát találtak októberben az ÁHSZ ellenőrei, akik a halat visszaengedték a vízbe – áll a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményében, amely az ÁHSZ ellenőrzési eredményeiről számol be. A hír első látásra meglepő, mivel októberben napi három darabig szabályosan meg lehet tartani a kifogott márnákat, ha a horgászoknak megvan a megfelelő engedélyük, a zsákmányul ejtett halak mérete pedig eléri a 40 centimétert.

Az intézkedés jogalapja az volt, hogy az érintett horgász a márna kifogásának tényét nem jegyezte be fogási naplójába, és így nem szerzett tulajdonjogot a hal felett – indokolta ugyanakkor az intézkedést az agrárszektor.hu-nak a Nébih. A horgásznál ráadásul az ellenőrök egy kapitális méretű, 3 kg körüli és 50 cm hosszúságú leánykoncért is találtak, amely védett fajnak számít, vagyis azt nem lehet megtartani. Így a vétkes horgászra 30 ezer forint halvédelmi bírságot szabtak ki és 12 hónapra eltiltották a horgászattól is, mivel a védett leánykoncér megtartását súlyosbító körülményként értékelték. A védett hal miatt az ügyet áthelyezték az illetékes természetvédelmi hatósághoz is.

A Nébih tájékoztatása szerint az ÁHSZ-ellenőrzések számos további eredményt hoztak.

- Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Villogó főcsatornán két engedély nélküli horgásszal szemben intézkedtek az ÁHSZ ellenőrei. 

- A Villogó főcsatornán egy másik horgásznál három méreten aluli halat találta.

- Rapsicokat fogtak a Hamvas csatornán, ahol három orvhorgászt értek tetten a halőrök. Egy megállított autó átkutatásakor akkumulátorok, merítő fej és nyél került elő, az utastérben pedig halászgépet, vizes gumicsónakot, valamint egy – pár friss pikkelyt is tartalmazó – vödröt találtak az ellenőrök. 

- A Szamoson az ÁHSZ, a vízirendőrség és a természetvédelmi őrszolgálat Csengertől Jándig 24 db jelöletlen varsát és 4 db fenékhorgot szedett fel.

- Mezőberénynél három személyt értek tetten a nagyzugi csatornán. A rendőrök az elkövetőket előállították.

- Koppánymonostor térségében a holt Dunán egy horgász szákjában 3 méret alatti (37, 38, 39 cm-es) csukát találtak, amelyek a fogási naplóba sem voltak regisztrálva.

- Egy balatoni ellenőrzésen egy horgásznál 25 db szivárványos öklét talált az ÁHSZ. A halakat visszaengedték a tóba, a horgásszal szemben a feljelentést a Nébih a természetvédelmi hatóságon megtette.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://komaromipolgarorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr6312369999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása